Pók az égen

Nézd, a keresztes vitéz,
a pók, aki csupa láb,
addig-addig erőlködik,
míg az égbe rúgja magát.

Nagy levegő, benntart,
s már lebegő, kis pihe.
Dagadó szemekkel bár,
de száll, száll a semmibe.

Utazását vizslatgatják
irigy földi pókszemek,
a végtelen kék puha
réten iszonyúan jó lehet!

Szél segíti vándorlását,
derűs nap néz fölötte,
a nyár bőrére nem csorog
felhőbárányok könnye.

Varázsszőnyeg terül szét
a csendben fürdő tájon,
s egyszerre vagy száz pók
lebeg már a láthatáron.