Címerállat forradalom

Réges-rég a délceg lovagok

úri szokásai közé tartozott

a csihipuhi, a haddelhadd.

Így kiáltottak fel:- Védd magad!

S máris ki-ki kardot rántott,

hogy meghódítsa a világot.

És még az is e hős lovagok

úri szokásai közé tartozott,

hogy pajzsokon, zászlókon, vérten,

címert hordjanak nagy kevélyen.

Peckesen villogtatták jelvényeik,

pedig dög nehéz volt némelyik.

De így üzengettek egymásnak,

mutatván nemesebb, elszántabb,

nagyszerűbb vitéz nincs náluk!

Oroszlánszívük, zergelábuk,

sólyomszemük fürge villanása

pusztulást jelent bárki számára!

Nem csoda, ha a medve, vadkan,

és griffmadár a címertanban

rendre előkelő helyet kapott,

hasonlóképpen a vércsék, sasok,

ám a nyúl, a légy, vagy a macska

mellékszerepre lett kárhoztatva.

Csakis rettenthetetlen lények

díszíthettek fegyvert, s öltözéket,

ez pedig szörnyű igazságtalanság,

az empátikusabbak beláthatják.

Előre hát pelék, mézevő kolibrik,

fényt a szúvakra, megérdemlik!

Csőbogár, almamoly, vagy ászka

kerüljön az újság címlapjára!

S belátja a sok zápagyú hamar,

milyen dögös tud lenni egy rovar,

az ezerlábú, ó, micsoda érték,

s vannak guppik, békák, récék!

Címerállat forradalom kell ma,

nem ám holmi zajos kofalárma!

Mellvértre a borzot, ne habozzunk,

sisakunkra pontyot aranyozzunk,

s valamennyi buszmegálló táblán

kakas zengjen, hajnalt kiabálván!

Sok harc, de ha nem röppen a páva

többé fel a vármegyeházára,

mert már onnan tekint mindazokra

kik mutogatnak felé mosolyogva,

meglátjátok bizony, hogy megérte,

még a nap is szebben néz a térre.

Trinidad és Tobago címere