megmaradt szeleteit
láthatatlan kezek
tovább szeletelik,
elfogy az éj, mint
egy csokoládétorta
Gyertyái csillagok
voltak, elégtek,
átadták helyük a
kék végtelenségnek,
felhőtlen égről néz
le a napkorong ma
Dombokat, réteket lát
kemencében sülni,
hegy mögé mászik a szél,
nem akar előkerülni,
betonon kókad a
népes hangyacsalád
A nyár homlokáról
legördül egy csepp,
mialatt elfogyasztja ő
a frissen sülteket,
így ünnepli meg
pillanatnyi diadalát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése