A festő éneke

Bíbor rengetegbe

járok reggelente,

vöröslő lombokba

mártott ecsettel, én

Tapló, tintagomba

színét ellopom, ha

vásznat feszít a fény

a tisztás ölén

Tikkadt vadvirágok

erdejében állok,

első vonásomra

eleven lesz a táj

Fürj is pitypalattyol,

fácán is karattyol,

felhőt úsztat az ég,

ma szél citerál

Szarvas kérget dörzsöl,

borz néz borzgödörből,

mókus mókás farkát

nem ronthatom el

Harminc évem itt van

nyüzsgő ujjaimban,

mesterségem javát

tudom, tisztelettel

Voltam kókler, kontár,

százszor megbotlott már

ugyanabban a tönkben

lábam, kezem

De nyúlós vándorévek

magánya mesterré tett,

s a hosszan érlelt bort

is ezért szeretem

Most arra várok, lesve,

hol szebb a naplemente,

tán fent, hegyek nyakán,

tán katángkóró fején

Aztán csillagokkal

hintem tele, űrmagokkal

e sötétbársony leplet

amit Ő rak elém

Cezanne- A painter at work