A hímpödölye, s a nőstényvillő

A hímpödölye, s a nőstényvillő

amolyan békautánzatok,
bár eredetükre több szakértő

sem talált még magyarázatot.

Tudjuk, el nem hagyják egymást,

külön alig léteznek,

holott alkatuk is eltérő,

másképpen is étkeznek.

Ujjnyi nyelvét öltögetve

halra vár a pödölye,

míg a villő szinte csakis

harmatlevet hörpöl be.

Mindkettejük hóban-sárban

fennhangon, büszkén brekeg.

Furcsa pár, de mégis értük

rajonganak az emberek.

Van már klubjuk, lapjuk,

s lelkes pártoló tagjaik

évente egyszer szavazás útján

kiválasztanak valakit,

ki személyesen találkozhat velük,

tulajdon fülével hallgatni énekük.

A villő mámorító kekk-kekkelésére

lágyan búg a pödölye, hogy bree-bree!

S mialatt a nap lehajtja

fejét az ég peremén,

egymáshoz bújva bizonygatják:

- Én szeretlek jobban,

én, én!

Nincs náluk boldogabb pár

az állatvilágban.

Egyszer én voltam

a szerencsés,

láttam.

Ben Hatke - Zita