Hej, ha
lenne szárnyam, suhannék utánad,
Izegő-mozogó-rezegő Rézmiabánat!
Végigcsörömpölnénk
a hajnali utcákat,
azzal sem
törődve, ha ránk kiabálnak:
- Mi ez a
lárma megint? Ember vagy állat?
Így
közlekednek maguk? Mit csinálnak?
Te nem
válaszolnál, csak megvonnád a vállad,
és én sem
felelnék a panaszos sokaságnak.
Úsznánk a
beton felett, mint fecskék szállnak,
fügét
mutatva az eltompult nagyvilágnak.
Tengnénk-lengnénk,
lennénk, lógatnánk lábat,
ráznánk
kezet, ujjat, hajat, örülnénk egymásnak.
Megcsavarnád
orrom? Csiklandanám hátad!
Szétborzolnád
hajam? Összefirkálnálak!
Mint két
büdös kölök, ha ördögöt játszhat,
mert nem
akad senki, ki nekik határt szab,
úgy
ráznánk a rongyot: kelmék, vásznak,
szalagok
lobognának a fák tetején másnap!
Micsoda
nap lenne! Durr bele, telitalálat!
Kalaplevéve
néznék az emberek csodánkat.
Suhogva zúgna szél, akár egy madárhad,
s csak bámulnák különös tetteink a tájak.
Te meg
fészkedbe tennél, ott laknék nálad,
onnan
látogatnánk meg az édesanyámat. |
| Kydriasha- Abstract tree |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése