Végtelen pusztán vágtat a
paripa,
porzik utána a lába
nyoma,
távoli égen, tó közelében
szárnyal a lille, a
kárókatona.
Csupa tajték, csupa ér izmos nyaka,
hívja a vadvízország
illata,
hívja a nádas, űzi a
város
rothadó bűze,
újságpapír-szaga.
Izzik és izzad a nap rőt
homloka,
mire a vízben áll négy
lóboka,
mert belegázol a fáradt vándor,
sorsa így végre nem
mostoha.
Csupaszín minden, ég öle,
nádbuga,
békát faggat:- Hát a
világ ura?
Küld-e esőket? Öntöz-e
földet?
Dördül-e, csattog-e ránk
még ágyúja?
Csak brekegés, csak
sűrűje, alkonya
hull le a napnak, mint
ős-mákonya
Szunnyad a tó vize,
alszik a ló,
ki álmaiban táltosként
száll tova.
Teresa Flavin -Nighthorse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése